Bod Péter Ákos szerint érdekes, hogy tavaly 25 százalékkal növelte vagyonát a kormányhoz közeli kör, miközben a gazdaság növekedése 2 százalék volt. Bod Péter szerint "lehet látni, hogy gazdagabbak lettek a gazdagok", ami nem is lenne baj, ha a gyarapodás mögött újítások, találmányok, új piaci sikerek állnának - idézte a szakember ATV-nek adott interjúját a hvg.hu.
A 100 leggazdagabb 2017 című kiadvány csütörtökön jelent meg a Napi.hu kiadásában.
Az interjúból kiderült, Bod Péter Ákos lett a Transparency International Magyarország felügyelőbizottságának elnöke. Ezzel kapcsolatban elmondta, sokáig latolgatta a lépést, mivel egy megbélyegzett civil szervezetről van szó, de végül úgy döntött, vállalja a kockázatot, hiszen egyre fontosabbnak tartja a hasonló szervezetek működését. Hozzátette: nem tekinti magát Soros-boynak. Szerinte nagyon hasznos, hogy a hasonló szervezetek utánamennek a kényes ügyeknek, ezáltal eltitkolni vágyott részleteket ismerhet meg a nyilvánosság - olvasható a hvg.hu-n.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj