A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A budapesti Puskin utca 9. szám alatti épület 1873-ban épült, alagsorból, földszintből és két emeletből áll. A nyertes cégnek az 1940-es években megépített második. emeleti szintet el kell bontania, majd egy új második emeletet építeni, továbbá beépítésre kerül az új tetőtér is. A tervezett épület összes nettó hasznos alapterülete 6 667 négyzetméter. Lesznek a házban előadótermek, irodák, vizesblokkok, büfé, és két lift is.
Kapcsolódó
A nyertessel május 10-én kötött szerződést az ajánlatkérő.
Indult még a közbeszerzésen a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft. és a Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. is.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti