Három kártérítési eljárás is folyik Magyarország ellen a washingtoni választott bíróság előtt, valamennyit az étkezési utalványok rendszerének korábbi átszervezése miatt indították - írja a Magyar Hírlap keddi számában.
A francia Sodexo esetében jelenleg az eljárásrend kialakítása zajlik, a felek a lényeges kérdésekben már megállapodtak. A vállalat augusztusban nyújtotta be keresetét, míg a Le Cheque Déjeuner csoport már tavaly decemberben. A harmadik cég, az Edenred 2013 szeptemberében adott be kérelmet Magyarországgal szemben, az eljáró tanács idén márciusban alakult meg - derült ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatásából.
A testület júniusban elutasította Magyarország előzetes joghatósági kifogásait.
A lap megkeresésére a minisztérium részéről leszögezték, a kormány minden fórumon kiáll az Erzsébet-program mellett, amely a "társadalmi szolidaritás egyik legsikeresebb programja Európában".
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga