Lomnici korábban azt állította, hogy az OTP megtévesztette a devizahiteleseket az árfolyamgaranciával kapcsolatban. Az OTP a vádakat visszautasította. A CÖF elnöke arra biztatott mindenkit, hogy bankok helyett az igazságszolgáltatásban bízzon, és emlékeztetett, hogy a CÖF idáig mindig a jogállami keretek között működött. Lomnici az OTP-től február 15-ig kapott határidőt arra, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjen a bank jó hírének megsértése miatt , de ezt nem fogja megtenni, inkább vállalja a pert.
Csizmadia László CÖF-alapító ugyanakkor közölte: visszautasítja az OTP Bank azon fenyegetését, amellyel jogi lépések megtételét helyezi kilátásba szakértőjükkel szemben a bank által kínált devizahitelekkel kapcsolatban tett korábbi kijelentései miatt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram