Az autósoknak két hónapjuk maradt beszerezni a 2019-ben érvényes éves országos vagy megyei autópálya-matricákat - a 2018-ra vásárolt vignetták ugyanis január 31-én lejárnak - olvasható az OTP Mobil Kft. közleményében.
A társaság szerint fontos figyelembe venni, hogy 2018 decemberében még mindig van lehetőség idei éves megyei matricák vásárlására, amelyek 2019 január végéig érvényesek, ezért érdemes fokozottan ügyelni, hogy a számunkra megfelelő matricatípust válasszuk ki.
Mint az a korábbi évek eredményeiből is látszik, egyre többen részesítik előnyben a matricák beszerzésére az év utolsó hónapját. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. adatai alapján 2017-ben több mint 120 ezer matricát vásároltak elővásárlással, ami 59 százalékkal több, mint az ezt megelőző évben. Az elővételes matricaeladások 2017 decemberében mintegy kétmilliárd forintos bevételt generáltak
A NÚSZ Zrt. statisztikáiból az is kiderül, hogy a mobilon keresztüli tranzakciók száma 67 százalékkal nőtt a 2016-os adatokhoz képest. A mobilos vásárlás lehetősége a Simple applikációt használók körében is egyre népszerűbb: a cég esetében a 2016-os 3356 elővásárlással vett vignetta után, egy évvel később már 5780 éves matrica talált gazdára, így várható, hogy az idei tranzakciók száma még magasabb lesz. Ezzel a mobilon keresztül értékesített matricák esetében több mint 22 százalékát teszi ki a piacnak a Simple rendszerén keresztül vásárolt matricák száma.
A mobilos vásárlás népszerűségének növekedését mutatják az éves adatok is: 2017-ben összesen 142 220 matricát értékesítettek a Simple by OTP mobil applikáción keresztül, míg 2018-ban - csak novemberig - már 231 538 darab kelt el.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram