A baromfiágazatnak az inputköltségek emelkedése és az orosz–ukrán háború miatti bizonytalan piaci helyzet a legnagyobb kihívás, amelyet az újabb madárinfluenza-kitörések is nehezítenek – mondta egy konferencián Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) igazgatója a Világgazdaság tudósítása szerint. A takarmány-, az energia- és az egyéb költségek olyan mértékben emelkedtek, amit már lehetetlen kigazdálkodni, ezért a termékpályaláncban mindenki megpróbálja ezeket érvényesíteni az átadási áraiban.
A lánc végén ott a fogyasztó, és ez az árnövekedés sokkal intenzívebben elérhet hozzá, ha egyszer megszűnik az ársapka, amely a baromfiágazatban a csirkemellet és a csirke far-hátat érinti, és amelynek elvileg – ha a kormány nem dönt úgy, hogy meghosszabbítja – május 1-jén ki kellene futnia a rendszerből.
Ha viszont meghosszabbítják az élelmiszerárstopot, az érintett magyar csirkehúsok gyakorlatilag „kikopnának” a boltokból, ugyanis a kiskereskedő már nem tudná beszerezni őket, a feldolgozók pedig elfordulhatnak a hazai piactól, mivel a külföldön is jól eladható csirkemell exportárai lényegesen magasabbak az itthoniaknál. Eközben pedig megjelenhet a bizonytalan eredetű importáru – mondta Csorbai Attila.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Leállt az M3-as metró
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért