Tartok attól, hogy senki sem fog úgy szeretni, mint ő, és csak a feltételezett örökség miatt közelednének hozzám. És attól is félek, hogy egy csóróba, például egy zenészbe szeretek bele. Én nem akarok eltartani egy férfit - nyilatkozta a Hot! magazinnak Vajna Tímea a Velvet szemléje szerint.
Az özvegy az elmúlt időszakban több interjút is adott, amelyben arról beszélt, hogy a néhai sztárproducer és kaszinómogul után járó örökségéhez nem fér hozzá, emiatt nélkülözésben él, meghalt férjét pedig üzlettársai meglopták. Bútorokat ad el és a vállalkozásaiból próbál pénzt szerezni. Utóbbi nem is nagyon megy: be kellett zárnia egyik fánkozóját.
Kapcsolódó
Szerdán pedig az volt a hír, hogy egy jósnő megmondta, ki lesz az özvegy új szerelme. "A néhai kormánybiztos jó barátjával fog összejönni Tímea, akit anno a férje mutatott be neki. A férfi egy feltörekvő színész, aki majd a tenyerén fogja hordozni" - idézte a Velvet Gazsi Gizella jósnő. Vajna Tímea viszont azt mondja, el sem tudja képzelni, hogy bárki felé nyitni tudna.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj