A hazai feldolgozóipari kkv-kat segítő program két elemből áll majd - mondta az MTI szerint Kutnyánszky Zsolt a zalai foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködésekre elnyert, 3,9 milliárd forint keretösszegű projekt nyitórendezvényén Zalaegerszegen, csütörtökön.
Az első elem a 2021. és a 2022. negyedik negyedéve közötti áram- és gázszámlák növekményének felét finanszírozza, a másik része pedig energiahatékonysági beruházásokat támogat. Az első komponens kerete 75 milliárd forint, egy-egy kkv 500 ezer euró (200 millió forint) értékig nyújthat be pályázatot.
A nagyvállalatok számára ugyancsak terveznek hasonló programot, illetve arra is készülnek, hogy ha csökken a foglalkoztatottság, akkor újabb munkahelymentő akcióterv indul. Mindezek részletei azonban még kidolgozás alatt állnak - mondta az államtitkár.
Rendkívüli időket élünk, a kőolaj és a földgáz ára "rakétaszerűen" emelkedett. A kormány azon dolgozik, hogy tompítsa a külső hatásokat, illetve meg tudja tartani az eddig elért eredményeket - mondta Kutnyászky Zsolt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán