A tájékoztatás szerint a Nemzeti pálinkakiválóság program TOP díjazottjai közül választják ki évente az AM pálinkáját.
Az AM 2014-ben indította a Nemzeti pálinkakiválóság programot. Az idei versenyre 20 pálinkafőzde 138 tétellel nevezett, ebből 17 pálinkafőzde 66 tétele került a zsűri elé.
A részletes analitikai vizsgálatot a Nébih, az érzékszervi minősítő bírálatot a hagyományoknak megfelelően a magas kvalitású, független szakértőkből álló Pálinkaminősítő Bizottság vakkóstolással végezte, végül 44 pálinka Pálinkakiválóság, 22 pedig TOP Pálinkakiválóság minősítést kapott.
"A koronavírus-járvány miatt ez az év mindenki számára rendhagyó, kihívásokkal teli, ez a pálinkafőzdéket sem kímélte. Ebben a nehéz helyzetben sem szabad elfelejtenünk, hogy a pálinka nemzeti italunk, hungarikum, amely méltó vetélytársa lehet a legnemesebb italoknak" - mondta az AM élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Nemzeti pálinkakiválóság program díjátadó eseményén az agrártárca hétfői közleménye szerint.
Erdős Norbert kiemelte, a pálinka népszerűsége az elmúlt tíz évben jelentősen nőtt, a kereskedelmi főzdék előállítása is igazodott a fogyasztói igényekhez.
Nagy Árpád, az AM pálinkája elismerést szerzett italt előállító békéscsabai Árpád és Vadász Pálinkák tulajdonosa a díjátadón elmondta, a főzdénél a pálinkakészítés tudománya öt generációra nyúlik vissza, a pálinka iránti szenvedély elengedhetetlen része az életüknek.
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is elkészült a Pálinkakiválóságok Könyve, a 2020-as kiadványt egyelőre a www.nemzetipalinkakivalosag.hu oldalon lehet elérni, de hamarosan nyomtatott formában is megjelenik.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga