Azt nem tudni, pontosan hány vendéglő képes teraszon, kerthelyiségben nyitni. A plázások többsége például hátrányban lesz, bár kevés teraszféleség azért ott is akad - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. A járdák sem elég szélesek mindenütt, hiszen azért a gyalogosoknak is kell hely, az úttest szélén kialakított parkolóhelyekért is megindult a birkózás.
Az azonban nagyon valószínű, hogy sok vendéglősnek eleve nincs esélye teraszozni, vendéglátóhelyének építészeti adottságai miatt. Persze, az időjárás is ludas lehet még a dologban, de egyelőre úgy tűnik, a vendéglőnyitás várható időszakában nem kell esernyőt is vinni maguknak a vendégeknek. A régebbi teraszok, kerthelyiségek egy része pedig már korábban felszerelt egy napvédő, esővédő ponyvát, de azért az új teraszosok ebből is beszereztek gyorsan.
A vendéglők teraszozása egyébként engedélyhez kötött, az önkormányzatok dönthetnek arról, mit engednek és mit nem, a vonatkozó rendeletek keretei között.
A jog szerint a kereskedő az üzlete homlokzatával érintkező területen az üzletben forgalmazás szabályai szerint – a terület tulajdonosának (kezelőjének) hozzájárulása birtokában – forgalmazhatja az üzletben jogszerűen forgalmazott, a bejelentésben vagy a működési engedélyben meghatározott termékeket.
A statisztika szerint 50 ezer körül mozgott a különféle vendéglátóhelyek száma a járványidőszak előtt. Az önkormányzatok (a jegyzők a kereskedelmi hatóság) nyilvántartásaiból úgy tűnik, legalább tizedük már bejelentette 2020 és 2021 eddig eltelt időszakában, hogy vendéglátóipari tevékenységét beszüntette. De ez csak a legkisebb rossz.
Az önkormányzatok üzletnyilvántartásai rettenetesen pontatlanok. A kereskedelmi jog szerint ugyanis nem csak bejelenteni kell a kereskedelmi, vendéglátó tevékenység indítását, valamint a különféle változásokat, így a tevékenység megszüntetését is, hanem mindezt nyilvánosan is elérhetővé kell tenni. Márpedig az önkormányzatok nyilvántartásai nem tartoznak a könnyen fellelhető információk körébe. És ha meg is találni őket, akkor sem könnyű keresgélni bennük.
A vendéglátóipari körképhez hozzátartozik az is, hogy a kényszerszünet közben sokan lebegtették, mihez is kezdhetnek majd, az újranyitás után pedig majd kiderül, mi, hogyan és mennyiért éri meg. Nagyon drága az újranyitás.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga