"A program intenzitását mutatja, hogy a K&H-nál 2013. június 5-én megkötött első szerződés hitelének folyósítása megkezdődött, a szegedi, több mint 50 főt foglalkoztató, nagykereskedelemben érdekelt középvállalat hitelét nemcsak jóváhagytuk, hanem már folyósítottuk is" - idézi a banki közlemény Huszár Róbertet.
Az eddig a bankhoz benyújtott kérelmek alapján a hiteligények közel 60-65 százaléka új hiteligény, és mintegy 30 százalékot tesz ki a meglévő hitelek átváltása a kedvező kamat mellett nyújtott hitelkonstrukcióra. Ez az arány azért örvendetes, mert a program céljainak megfelelően a bank az új beruházási hitelek nyújtására fókuszál - tette hozzá a szakember.
Huszár Róbert kiemelte: a következő hetekben az igények további növekedésére számítanak, a rendelkezésre álló keret pedig véges, ezért arra biztatják az ügyfeleket, hogy minél előbb nyújtsák be az igényeiket. A fokozott igények miatt az ügyintézés gyorsítására törekednek a banknál, így a hitelkiváltások esetén egyszerűsítik a procedúrát - fűzte hozzá.
Az MNB a növekedési hitelprogram teljes hitelösszegéből 95 milliárd forintot allokált a K&H Bank számára, a program I. és II. pillérére.
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti