A felmérést Magyarországon 1900 banki kapcsolattal rendelkező körében végezték el 2012 végén, a kutatás a 18-65 éves városi lakosságra nézve reprezentatív. A bankkártya-kibocsátó nemzetközi cég felméréséből kiderült, hogy a 18-34 éves korosztály további területeken is szeretné használni a fizetőeszközt, elvárás az egy érintéses funkció, emellett nyitottak a mobilfizetésre is.
Sisa-Molnár Anikó, a MasterCard Europe marketing és pr-managere a közleményben hangsúlyozza, hogy a fiatalok a bankkártyára nemcsak a bolti vásárláskor számítanak, hanem egyre gyakrabban tájékozódnak az internetes vásárlás, a mobiltelefonon keresztül történő fizetés lehetőségeiről.
A felmérés a 18-34 évesek körében kimutatta, hogy a számlacsomagok választásakor - különösen a 25 év alattiaknál - fontos szempont a bankkártya-használat költsége. Míg 2011-ben a kártyahasználók 34 százaléka választotta számlacsomagját azért, mert annak nem volt díja, addig 2012-re ez az arány már 42 százalékra nőtt.
Két évvel ezelőtt a fiatal felhasználók 48 százaléka kártyáját jellemzően márkához való kötődés alapján választotta, 2012-ben ez az arány 38 százalékra csökkent, ami a kutatók szerint azt mutatja, hogy az árérzékenység egyre inkább jellemzi ezt a korosztályt is.
A 18-34 éves korosztály csaknem harmada tudta, hogy külföldön az esetek nagy részében olcsóbb a bankkártya használat, mint a készpénzzel történő fizetés, így egyre többen fizetnek külföldön kártyával a nagyobb összegű valuta váltása helyett - írta közleményében a MasterCard.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak