Új időszakot indított a Microsoft keddtől: megjelent ugyanis a Windows operációs rendszer legfrissebb, 11-es verziója. Az arra jogosult felhasználók a Windows 10-es számítógépüket ingyenesen frissíthetik - közölte a szoftvercég.
A Windows 11-ben a cég fejlesztői különös hangsúlyt fektettek a rendszer teljesítményoptimalizálására, így hatékonyabbá válik a felhasználók számára a munkavégzés és a mindennapi tevékenységek is.
A Microsoft készített egy "kérdezz-feleleket", amelyből kiderül többek között az is, hogy mi a különbség és 10-es és a 11-es verzió között.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben