A TI ezt írja: "az elmúlt években számtalanszor rámutattunk arra, hogy korrupciós szempontból Magyarországon nem jó irányba haladnak a dolgok. Azt is sokszor hangsúlyozzuk, hogy a bajok nem 2010-ben kezdődtek. Már 2008-ban, a baloldali kormányzás idején felhívtuk a figyelmet arra, hogy intézményesült a korrupció Magyarországon, bár a vesztegetéseket ekkor még sokkal inkább ítéltük a demokratikus rendszer melléktermékének, mintsem alapvető jellemzőjének."
Érdekes, hogy a Fidesz ellenzékben még adott a Transparency International Magyarország szavára. Varga Mihály például 2008. szeptemberben a Korrupció Érzékelési Index kilenc évvel ezelőtti eredményeire hivatkozva interpellálta a szocialista-szabaddemokrata kormányt a Magyarországon már akkor is nagyon súlyos korrupciós problémák miatt.
Kapcsolódó
Két hónappal később, 2008. novemberében pedig Orbán Viktor az alábbi nyilatkozatot adta a Heves Megyei Hírlapnak: "A Transparency International jelentésében azt olvastam, hogy Magyarország minden évben elveszít kettőszáz milliárd forintot a közbeszerzések körül uralkodó korrupció miatt." - olvasható a TI közleményében.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben