A kormány ígérete szerint az átlagfogyasztásig nem emelkedik a rezsi, ám a 24.hu egyik olvasójának példájából kiderül, hogy ez csak megszorításokkal igaz. Az illető kis lakásban él, ezért eddig azt hitte eddig magáról, hogy átlagfogyasztó, ám mint kiderült, nagyon is húsba vágóan érinti az új rezsiszabály, a korábbinál jóval magasabb villanyszámlát kap.
A példája azt mutatja, hogy 40 négyzetméteres lakásának fogyasztása nem fér bele az átlagba. Télen nem csinálnak nagy meleget, és semmi luxus nincs náluk. A ház, amelynek első emeletén élnek, 40 éves. Átalánydíjasok, havi átlagos fogyasztásuk csak a hőtárolós villanykályhára körülbelül 355 kWh/h.
Csavar az éjszakai árammal
A kályha éjszakai áramról megy, ami azt jelenti, hogy külön átlagfogyasztás vonatkozik rá (havi 210, évi 2523 kilowattóra). Csakhogy átlagfogyasztással nem tudják kifűteni a 40 négyzetméteres kis lakást, éves szinten 4260 kWh-t igényel a fűtés, ez pedig felette van a rezsicsökkentésben szereplő támogatott szintnek.
Ezért augusztus 1-jétől az eddigi havi 8200 forint helyett majdnem a duplájába, 14 ezer forintba fog kerülni nekik a fűtés, éves szinten pedig majdnem 70 ezer forinttal kerül többe, mint eddig. Ennek oka az is, hogy az egyébként olcsóbb éjszakai áramnál a lakossági piaci ár a rezsicsökkentett ár több mint két és félszerese lett. Ezzel szemben a nappalinál kevesebb mint kétszeres árat kell megfizetni az átlagfogyasztás felett.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga