Több ezer veszélyes lézermutatót semmisítettek meg, illetve vontak ki a forgalomból Magyarországon egy fogyasztóvédelmi ellenőrzés után, amelyen a 27 termékből mindössze négy felelt meg az előírásoknak - írja az MTI.
A Magyarországon már kereskedelmi forgalomban lévő termékeket bevonták, további 37 ezer darabot pedig a vámhatáron megállítottak és megsemmisítettek, az adóhatósággal együttműködve - mondta Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.
A betiltott 23 lézermutató típus mindegyike károsíthatta volna a látást, kettőnél az áramütés kockázata is fennállt, hét típus pedig arra is alkalmas lenne, hogy azokkal repülőgépek pilótáit elvakítsanak.
Utóbbi a légi közlekedés veszélyeztetése, amely akár három év szabadságvesztéssel is sújtható, tavaly mégis csaknem 100, idén pedig már több mint ötven bejelentés érkezett a repülőgépekre irányított lézerpointerekről.
Az ellenőrök üzletekből és webáruházakból is szereztek be termékeket, és a vámeljárás alatt álló árukra is kiterjesztették az ellenőrzést. Ezt követően akkreditált műszaki laborjában bevizsgálták valamennyit. A vizsgálat során alapvetően a lézerteljesítményt mérik, de a termékek más tulajdonságait is ellenőrzik, így derült ki például az áramütés kockázata is.
A vámeljárás során az adóhatósággal együttműködve járnak el minden esetben, a 37 ezer kifogásolható lézerpointert végül összezúzták.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga