A földügyekért felelős államtitkár, Bitay Márton kedden együtt kávézott a Four Seasons Hotelben a földárverések egyik legnagyobb nyertesével, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel. Később azt mondta, véletlenül futottak össze, és a fociról, a Felcsút kiesés elleni küzdelméről beszélgettek - írja az Index.
Az Átlátszó szerint azonban vélhetően más is szóba kerülhetett, legalábbis erre engednek következtetni egyes közvetett bizonyítékok. A tényfeltáró lap azt írta, hogy a kávézás után néhány órával a Nemzeti Földalap visszavont három földárverési hirdetményt. Az egyik visszavont árverésen Mészáros cégének, a Búzakalász 66-nak, valamint Mészáros testvérének az államtól bérelt földjei kerültek volna kalapács alá.
A keddi döntés az Átlátszó szerint összesen 165 hektár olyan földet érint, amely Mészárosék művelésében van. Ezeket most mégsem adja el az állam, a lap szerint vélhetően azért, mert Mészárosék szűk családjában már majdnem mindenki elérte az egy személyre vonatkozó, háromszáz hektáros termőföld-birtoklási határértéket. Tehát nem tudnák megvenni a földet, így inkább bérlik tovább.
Mészáros Lőrinc és familiája eddig nagyjából háromezer focipályányi földterületet vásárolt meg az állami földárverések első két körében. A következő, harmadik lesz az utolsó értékesítési kör a tervek szerint.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben