Tájékoztatásuk szerint kisebb építési munkák ezután is lesznek a Kossuth téren, de ezek már nem akadályozzák az állomás utasforgalmát.
Az állomást tavaly decemberben zárták le, mert lebontották az állomás felszíni csarnokának is helyet adó Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) székházát.
Az első tervek szerint három hónapig lett volna zárva a metróállomás, amelyet a Deák Ferenc tér felől az M2A pótlóbusszal, A Batthyány tér felől pedig a D2-es hajójárattal lehet megközelíteni.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram