Zárójelbe kell tenni azt a korábbi forgatókönyvet, amely szerint az idén növekedik a magyar gazdaság. Nagy valószínűség szerint zsugorodás, visszaesés lesz, aminek mértéke most 3 százalékra tehető, de a végleges adat nagy mértékben függ a járványhelyzet alakulásától, attól, hogy a gazdaság mikor tud kijönni a karanténból - mondta el a pénzügyminiszter, aki hozzátette, folyamatosan monitorozzák a történéseket
A magyar gazdaság - ahogy azt Varga is megemlítette - most a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint is sokkal válságállóbb helyzetben van, mint a 2008-as válság idején, ami lehetővé teszi, hogy minél kisebb károkkal élje túl a járvány miatti leállást.
"A munkahelyek megtartása, megvédése a legfontosabb, aminek érdekében a kormány munkahelymegtartó támogatással, hitellel, garanciaeszközökkel, tőkepótlással, valamint adóintézkedésekkel segíti a vállalkozásokat" - jelentette ki Varga Mihály.
Elmondta, a kabinet az utolsó simításokat végzi egy hitel- és garanciacsomagon, amelynek részleteiről hamarosan tájékoztatást adnak.
Kitért arra is, hogy a kormány foglalkoztatási csomagja a munkahelyek megvédését, megtartását szolgálja, a leggyorsabb és leghatékonyabb segítséget pedig az adózásban adott könnyítések jelentik a háztartásoknak és a vállalkozásoknak, hogy utóbbiak minél kisebb veszteséggel és minél több munkahelyet megtartva legyenek túl a járvány okozta válsághelyzeten.
A pénzügyminiszter aláhúzta, a kabinet eddigi adókönnyítései 200 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál és családoknál.
Varga Mihály fontosnak nevezte, hogy a kormány korábbi vállalásait is teljesíti. Példaként említette, hogy folytatják a szociális hozzájárulási adó mérséklését, a teher idén 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken, ami fél év alatt mintegy 160 milliárd forinttal segíti a vállalkozásokat.
Mintegy 600 ezer cégnek lehetővé teszik, hogy a tavaszi határidők helyett szeptemberig nyújtsák be adóbeszámolóikat, ami jelentős pénzügyi segítséget jelent számukra.
A kormány emellett lehetővé tette minden vállalkozásnak, hogy ötmillió forintig terjedő adómérséklést, részletfizetést, vagy fizetési halasztást kérjen - mondta a miniszter, aki arról is beszélt, hogy a kisvállalkozások adójának 12 százalékról 11 százalékra mérséklése 10 milliárd forintos könnyítés, ami 50 ezer vállalkozást segít.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben