Az érintett 12 nemzetiség tagjai március 18-ig kérhették, hogy nemzetiségi választóként regisztrálják őket az országgyűlési választásra. (A tizenharmadik nemzetiség, az Országos Roma Önkormányzat közgyűlése a határidő lejártáig nem tudott megállapodni a jelöltekről, ezért az önkormányzat nem állíthatott nemzetiségi listát.)
A határidő lejártáig több mint 75 ezren vetették fel magukat az országgyűlési választásra is kiterjedő hatállyal a nemzetiségi névjegyzékbe.
Azok azonban, akik úgy ítélik meg, hogy a nemzetiségüknek nincs esélye a kedvezményes mandátum megszerzésére, dönthetnek úgy, hogy mégis inkább pártlistára szavaznak. Ők személyesen vagy ügyfélkapus azonosítással legkésőbb a szavazást megelőző második napon, azaz pénteken kérhetik törlésüket a nemzetiségi névjegyzékből, és ebben az esetben már nem nemzetiségi, hanem pártlistára szavazhatnak.
Ennek azért van jelentősége, mert azzal, hogy 12 nemzetiségnek sikerült országos listát állítania, biztossá vált, hogy mindegyiknek lesz - szavazati joggal nem rendelkező - szószólója az új Országgyűlésben, akkor is, ha csak egyetlen szavazat érkezik a nemzetiségi listára.
A nemzetiségi regisztráció lezárulta után a legtöbben a német névjegyzékben szerepeltek, 33 ezren, ők jó eséllyel indulnak a kedvezményes mandátumért, amelyet a "normál" listás mandátumhoz szükséges szavazatszám egynegyedével szerezhet meg a nemzetiség. Négy éve 23 831 voksra volt szükség a kedvezményes mandátumhoz, a német nemzetiség listájára ennél több szavazat érkezett, így képviselőt küldhetett az Országgyűlésbe - írta az MTI.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga