A Nógrád Megyei Katasztrófalvédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a tervezett időpontnál korábban, már 17 óra 35 percre sikerült kijavítani a hibát, így újraindul a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás.
A reggel 8 órakor megkezdett munkálatok idejére a városi sportcsarnokban melegedőt rendezett be a katasztrófavédelem és az önkormányzat, mert a hideg miatt számítani lehetett arra, hogy a lakások túlságosan lehűlnek. A melegedőt azonban senki sem vette igénybe.
A megsérült távhővezeték javítása miatt 680 lakásban és több közintézményben kellett kikapcsolni a fűtést vasárnap reggel.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben