Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke a Világgazdaságnak elmondta: jelentős területeken kérdéses, hogy egyáltalán el tudják-e végezni a kezelést, hiszen a húsz fok körüli nappali hőmérséklet a sok csapadékkal robbanásszerű növekedést okoz a kukoricánál.
A gyomirtást pedig legfeljebb a kukorica hat-, nyolc-, esetleg tízleveles állapotáig lehet elvégezni, amit a hirtelen növekedéssel hamar meg is haladhat a növény, így a gazdálkodók lekéshetnek a gyomirtásról - ídézi a Világgazdaság cikkét az MTI.
Kapcsolódó
Az őszi kalászosoknál a kalászvédelem és a gombairtószeres kezelések elmaradásának nagy a veszélye. Április közepén a hosszú aszályos időszak végén a GOSZ azt valószínűsítette, hogy a tavalyi termésnél legalább egymillió tonnával kisebb lesz az idén az őszi kalászosok hozama, de nem elképzelhetetlen a kétmillió tonnás kiesés sem. Ezen az elmúlt hetek esőzése sem változtatott, de pozitívum, hogy a hosszú szárazság után a növényekben még meglévő lehetőségek legalább ki tudnak teljesedni azzal, hogy a szemek teltek lehetnek.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben