Nyilvánosságra került egy kormányrendelet-tervezet, amelyből kiderül, hogy a kötelezővé tett önkormányzati informatikai rendszerrel (ASP) a kormány minden részletre kiterjedő önkormányzati adatvagyonhoz férhet hozzá, míg a nyilvánosság számára maradnak a rosszabb minőségű, nehezebben feldolgozható adatok, kincstári jelentések.
A kormány így képes lesz egyszerűen országos szintű statisztikai adatokat kinyerni, lényegében pár kattintással. Ennek komoly jelentősége van a döntéselőkészítésben, ráadásául a választásokra a hatalom egyedüli játékos lehet, aki átfogó képet lát az önkormányzati rendszerről - írja a szervezet.
Arra, hogy a kormány inkább megtartatná magának az adatok könnyű kinyerhetőségét, abból következtet a K-monitor, hogy a rendelettervezet adattárházra vonatkozó része leszögezi: annak adattartalma kizárólag a kormányzati és önkormányzati döntések előkészítését szolgálja.
Kérdésükre a Belügyminiszer azt válaszolta, hogy a rendszerrel "elsősorban az önkormányzatok finanszírozásával, az önkormányzati feladatellátással kapcsolatos információk (költségvetés, feladatfinanszírozás) értelmezése a cél". A K-monitor szerint ugyanakkor nehezen tűnik alátámaszthatónak, hogy ezt az értelmezést védeni kellene attól az "illetéktelen külső befolyástól", amit az adatokat megismerni képes, azokra alapozva szakpolitikai javaslatokat megfogalmazó demokratikus nyilvánosság jelent.
További részletek a K-monitor blogján
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők