A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatok közül az első Győr támogatásával foglalkozik.
Ebben szerepel - egyebek mellett - az említett autópálya megépítésének vizsgálata, egy sport-hotel megépítése, valamint a színház felújítása, továbbá kerékpárút építése Győr és Pannonhalma között. A Széchenyi István Egyetemmel közösen pedig digitális fejlesztési központ épül.
Kapcsolódó
A majdani sztráda kapcsán arra kéri a kormány a nemzeti fejlesztési, valamint a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a szlovák fél megkeresésével vizsgálják meg és tájékoztassák a kabinetet a Győr-Dunaszerdahely közötti közúti kapcsolat fejlesztésének (2-szer kétsávos kialakítás, új Duna-híd építés) lehetőségeiről, ütemezéséről és forrásigényéről - a feladat határideje 2017. december 31.
Salgótarjánnal kapcsolatban szerepel a listán a várost az M3-as autópályával összekötő 21-es számú út négysávossá bővítése, de ez a munka már elkezdődött. A négysávos út megkerüli a várost és az országhatárig halad tovább. Fontos az öblösüveggyár fennmaradása és a tömegközlekedés elektromos alapra helyezése. Ez utóbbira, továbbá egy buszpályaudvar és egy p+r parkoló építésére 1 milliárd forint támogatást kap a város az idei költségvetésből.
Szekszárd a Modern Városok Program keretében jövőre 1,7 milliárd, míg 2019-ben 2,1 milliárd forint támogatáshoz jut.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Saját aranyukra fáj a németek foga