A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. útján alapítja meg a SIP-et, viszont a társaság felett a tulajdonosi jogokat az Országgyűlés Hivatala gyakorolja.
Az új cég konkrét feladatait is megszabta a kormány. Első helyen áll a Földművelésügyi Minisztérium (FM) épületének rekonstrukcióját megalapozó kormányzati döntések előkészítése. Így gondoskodnia kell az épület teljes körű építészeti és műszaki felméréséről, továbbá elvégzi "az épületben jelenleg működő állami intézmények és nemzetközi szervezetek struktúrájának elemzését és a műszaki lehetőségeket figyelembe vevő döntés-előkészítő tanulmányt készít". (Ez utóbbi feladatot nehéz értelmezni, de úgy is olvasható, hogy az FM kiköltözik az épületből - a szerk.)
Kapcsolódó
A SIP feladata lesz - a teret övező társasházak közgyűléseivel szükség szerint egyeztetve - azok homlokzati- és tetőrekonstrukciójának az előkészítése.
Végül a SIP építteti fel a volt METESZ székház helyén az Országgyűlés új hivatali irodaházát, valamint tervezteti és bonyolítja a Néprajzi Múzeum átalakítását, ahova a Kúria költözik majd.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram