A képviselők 132 igen szavazattal, 32 nem ellenében és 7 tartózkodás mellett módosították a földgázellátási törvényt, amelyet legutóbb éppen három hete írt át a Ház. Az újabb változtatást az előterjesztők azért tartották fontosnak, mert az egyetemes szolgáltatás a lakosságnak és a kisvállalkozásoknak is számos előnyt kínál a hatósági áron kívül is, például szerződéskötési kötelezettséget, ügyfélszolgálat működtetését és garantált szolgáltatást.
A módosítás alapján a kérelemre visszavont egyetemes szolgáltatói engedély után a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal eljárást indít egy új egyetemes szolgáltató kiválasztására, ennek során minden szolgáltatótól ajánlatot kér. Ha nem érkezik megfelelő ajánlat, akkor úgynevezett végső menedékest jelölnek ki, az ellátásbiztonság és az ügyfélkiszolgálás legmagasabb szintjére törekedve.
A jogszabály részletesen leírja az átadás-átvétel menetét, amely alapesetben három hónapig tarthat. Egyben rögzíti, hogy az átadó egyetemes szolgáltató az átvétel időpontjáig köteles teljesíteni a működési engedélyének megfelelő kötelezettségeit.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben