A tüntetés egyik szervezője beszédében elmondta, miután Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter nem adott érdemi választ a korábban már bejelentett 12 pontos követeléseikre, Orbán Viktor miniszterelnök pedig nem vállalt nyilvános vitát a diákokkal, úgy döntöttek, hogy nyilvános vitára hívják az összes parlamenti frakció miniszterelnök-jelöltjét. A négy frakcióból három képviseltetni magát a vitán: Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor - írta az Index.
"Sajnáljuk, hogy a miniszterelnök úr nem fogadata el a meghívást, ugyanakkor március 12-én hétfőn az említett résztvevők egy nyilvános vitán fognak az oktatási rendszerről beszélni a független diák parlament által feltett kérdésekre válaszolni" - mondta a szervező. "Hiszünk abban, hogy egy normális ország, egy jól működő demokrácia a nyilvános vita helyét biztosítja."
Kapcsolódó
Kálló Dániel, a Független Diákparlament egyik szóvivője arról beszélt, hogy itt most verseny van, "verseny a jövőnkért, és erre most rossz módszerekkel készülünk". Szerinte mennyiséget növeltek az oktatásban a minőség javítása helyett, aminek túlterheltség lett a vége. Érzelmileg és fizikailag is leamortizálja a diákokat, és egyáltalán nem hatékony a jelenlegi oktatási rendszer. Kálló szerint azok az országok fejlődtek igazán, amelyek befektettek az oktatásba. Vagy olajat találtak, de azt nem nagyon látni Magyarországon - tudósított az Index
A diákok bejelentették, hogy Diák vagyok címmel indítottak új mozgalmat, aminek Facebook-oldalát ajánlották a résztvevőknek. Azt is bejelentették, hogy a következő tüntetésre március 15-én, délután 17 órára az Operaházhoz várnak mindenkit.
"Közös megemlékezésre és tüntetésre hívunk titeket, hogy felnőjünk a márciusi ifjak árnyékához, hogy megmutassuk, hogy van a magyar fiatalságnak és diákoknak hangja, és minden támogató szervezetet várunk, akik úgy érzik, hogy a diákok mellé szeretnének állni" - mondta az egyik szervező.
A transzparensekről látható volt, hogy a pénteki megmozduláson képviseltette magát a Pedagógusok Szakszervezete és a Hálózat a Tanszabadságért nevű szervezet is.
A tüntető diákok a következőket szeretnék elérni:
- általánosban heti 25, középiskolában heti 30 órára csökkentsék az óraszámot,
- töröljék el a 0. órákat,
- ne rekesszék ki a 18 éven aluliakat az oktatásból,
- ne növeljék a tanév hosszát,
- az iskola neveljen kritikus polgárt,
- állítsák vissza a 2011-es felsőoktatási keretszámokat,
- legyen szólásszabadság az iskolákban,
- legyen névtelen tanárértékelő rendszer, aminek az eredményei nyilvánosak.
A kép forrása: MTI Fotó/Balogh Zoltán.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj