Az NFA pénteki, eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a hazai termőföld megóvása, valamint hosszú távú hasznosítása a kormány kiemelt programjai közé tartozik. Ezért az új feladatkör komoly stratégiai gondolkodást, és megalapozott szakmai kompetenciákat igényel, így Sebestyén Róbert a pályafutása alatt felhalmozott szakmai tudás egészét hasznosíthatja majd a jövőben - olvasható a közleményben.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Sebestyén Róbert elnöksége alatt, az elmúlt években 140 ezer hektár föld haszonbérletét hirdette meg, miközben elővásárlással több ezer hektár földdel gyarapította a nemzeti földvagyont 2013-ban.
Az NFA azt írja: a földbirtok-politikai irányelveknek megfelelően és a Nemzeti Vidékstratégiában rögzített célkitűzések alapján a pályázatok nyerteseinek 75 százaléka mezőgazdasági tevékenységből élethivatás-szerűen élő családi gazdálkodó, egyéni mezőgazdasági vállalkozó, őstermelő, valamint fiatal gazda.
A program keretében ez év végéig a meghirdetett pályázatok nyomán több ezer új haszonbérleti szerződést írhatnak majd alá a nyertes gazdák. A szervezeti és működési szabályzat alapján az elnök jogkörét Nagy János elnökhelyettes veszi át.
Az Agrárszektor.hu szerint Sebestyént leváltották. A portál értesülései szerint közvetlenül az állhat leváltásának hátterében, hogy október-novembertől nem kezdődött meg az állami szántók birtokba adása az idei haszonbérleti pályázatokkal kiválasztott új nyerteseknek.
Legolvasottabb

Rabszolgamunka az osztrák földeken: nagy árat fizethet, aki a szomszédban keresi a szerencséjét

Fokozódik a rettegés, az illegális bevándorlók már boltba se mernek menni

Lassan elfelejtenek minket: a magyar vendéglátóhelyekről kidobták a gulyást meg a pörköltet

Megvan a fekete doboz, kiderül az utolsó 30 másodperc titka

Újabb hétvégi rémálom a Balatonnál: szinte minden megtörtént, ami rosszul sülhet el

Végre egy jó hír Parajdról: lehet fürdeni

Elesett az M7-es

Halálosan mérgező halak riogatják a turistákat az Adrián

"Az ott füst? Nem, szúnyogfelhő" - 30 éve nem volt ekkora rajzás a Balatonnál
