A médiaszabályozással kapcsolatos törvények módosításáról a héten a parlamentnek benyújtott javaslat szerint kivennék a szerzői jogi törvényből azt a félmondatot, hogy az előadás ismételt sugárzásáért is jár jogdíj - írta a hvg.hu.
Az a szabály 1986 óta, hogy ha egy színész valamelyik magyar tévé saját gyártású műsorában vagy rádiófelvételen szerepel, akkor jogdíjat kap minden alkalom után, amikor ismétlik a műsort. Később ezt kiterjesztették a szinkronszínészekre is. A zenei jogdíjakra ez nem vonatkozik, a zenészek pénzügyeit nem érinti a törvénymódosítás - olvasható a cikkben.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda tavaly a televíziós ismétlések után 330 millió forint jogdíjat fizetett ki 9200 előadóművész számára, 4910 feldolgozott tévéműsoros szereplésük alapján. A legmagasabb jogdíj összege 2,7 millió forint, a tíz leggyakrabban ismételt filmben szereplő előadó pedig összesen 16 millió forinthoz jutott hozzá.
A mostani módosítás csak a törvény hatályba lépése után elkészülő műsorokra lesz érvényes, a régi műsor ismétlése után ugyanúgy kell jogdíjat fizetni, mint eddig. De a terv ellen tiltakozó művészek úgy számolnak: nagyjából 150 millió forinttal rövidítenék meg őket, ha a jövőben készülő műsorok ismétléseiért nem kapnának jogdíjat - írta a portál.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben