"Se tegnap, se ma nem volt szó az új jegybankelnökről" - jelentette ki a szerda esti műsorban arra utalva, hogy a kihelyezett gyulai frakcióülésen keddi és szerdai napján sem volt téma az MNB-elnökség. "A fantázia szüleményei a találgatások" - jegyezte meg a Világgazdaság keddi értesüléseivel kapcsolatban, miszerint eldőlt: Matolcsy György lesz az új jegybankelnök.
"A miniszterelnök már többször is világossá tette, hogy a jelenlegi elnök mandátumának lejárta előtt meg fogja nevezni a jelöltjét a következő jegybankelnöki ciklusra. Nem tudom, hogy ezen mit nem lehet pontosan érteni, miért kell erről találgatni. A miniszterelnök álláspontja világos, ahhoz tartja magát, nincs ok arra, hogy ne úgy cselekedjen, ahogyan azt korábban bejelentette" - fejtette ki.
Arra a felvetésre, hogy ára van ezeknek az értesüléseknek és híreknek, mivel a forint árfolyama azonnali zuhanással reagált a kedd este megjelent információkra, Szijjártó Péter úgy reagált: "ha közvetlen összefüggést teremtünk a forint árfolyamának alakulása és egyes találgatások között, akkor az egyes találgatásokat nyilvánosságra hozó és azoknak teret adókat kell megkérdezni, hogy milyen felelősséget éreznek ebben az ügyben".
Arra a kérdésre, hogy miért az utolsó pillanatban, március 2-án nevezi meg jelöltjét Orbán Viktor, a külügyi és külgazdasági államtitkár úgy válaszolt, hogy "mert utána két nappal értelmetlen lenne".
"Semmi nem kötelezi a miniszterelnököt arra, hogy 4 nappal, 8 nappal, 12-vel, 26-ta, vagy 210 nappal a jelenlegi jegybankelnök mandátumának lejárta előtt nevezze meg az utódot" - hangsúlyozta a kormánypárti politikus. "Annak érdekében, hogy mindenfajta találgatásnak elejét vegye, világossá tette, hogy mikor fogja megnevezni törvényes határidőn belül a jegybankelnököt. Aki nem tudja ezt kivárni, és izgatott, abból ilyen fantáziadús hírek születnek" - tette hozzá. "Őszintén mondom, minden vicceskedés nélkül, hogy nem értem, ezen mit nem lehet érteni" - mondta.
Miről volt szó Moszkvában?
Szijjártó szerint mindenki tudhatja, hogy miről volt szó Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin találkozóján, hiszen a magyar kormányfő fél órával a találkozó után tájékoztatást adott. "Amit az internetes portál nyilvánosságra hozott, az megdöbbentően távol áll a valóságtól. Ilyesmiről vagy ehhez hasonlóról sem esett egyetlen szó sem" - reagált arra a szerdai értesülésre, miszerint Oroszország magyar államkötvényt vásárolna. Az energia, légiközlekedés, mezőgazdaság és kereskedelmi mérleg témái kerültek elő az államtitkár elmondása szerint. Arra a kérdésre, hogy tárgyalt-e Orbán Viktor a Paksi Atomerőműről, Szijjártó azt felelte, hogy természetesen ez a kérdés is napirendre került.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban