Az esetre rálátó helyi forrásai alapján a Napi.hu úgy értesült, hogy súlyos, életveszélyes sérülést okozó munkahelyi baleset történt a kedd délelőtti órákban a Dunai Vasműben.
A dunaújvárosi üzemben, az egykori acélműhöz tartozó úgynevezett robbantó területén munkavégzés közben történtekről a Dunaújváros.com portál is beszámolt.
Ők úgy tudják, hogy egy homlokrakodó berendezés vasúti kocsiról történő levétele során lódult meg a kocsi, rajta két munkással. Az egyiküknek sikerült oldalra leugrania, ám a másik férfi olyan balszerencsésen próbált leszállni hátul, hogy a két ütköző közé szorult, és azok összenyomták.
A szerencsétlenül járt férfi súlyos, életveszélyes mellkasi sérülést szenvedett, mentőhelikopter szállította kórházba, az életéért jelenleg is küzdenek.
A munkahelyi baleset okainak és körülményeinek tisztázására vizsgálatot kezdeményeztek, ez jelenleg is folyamatban van, hogy kiderítsék, pontosan mi is történt.
Egymilliárd euró: ennyit kellene befektetni a Dunaferrbe
A Dunaferr léte kulcskérdés a magyar gazdaság szempontjából, ugyanis párhuzamot lehet vonni egy ország gazdasági teljesítőképessége, illetve vas-és acélgyártási eredményei között – mondta a Vas és Acélipari Egyesülés nemrégiben megválasztott igazgatója a Napi.hu április vági podcast adásában. Móger Róbert hozzátette, a hazai acélipar kapacitása egyelőre elmarad a régió más országainak gyártási képességeitől. Bővebben ->Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben