A magyar kormány – a hazai üzemanyag-ellátás biztosítása érdekében – augusztusban 184 millió liter dízelolajat szabadított fel az ország stratégiai tartalékaiból.
A felszabadított készlet a stratégiai gázolajkészlet 38 százaléka, a gázolaj előállítására alkalmas kőolaj- és dízelkészletnek pedig együttesen a 24 százaléka - mondta az államtitkár.
A hatályos szabályozás értelmében a készlet visszapótlásáról 2023. április 1-ig kell gondoskodni, ezért a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) pályázatot hirdetett, így még idén megvalósulhat 47,8 millió liter gázolaj beszerzése. A felszabadított készlet fennmaradó részét további pályázatok nyomán töltik majd vissza.
A magyar benzinkutakon folyamatosan biztosított az ellátás, a hazai üzemanyag-termelés és a készletek elegendőek arra, hogy kiszolgálják a lakosság igényeit. A tavaly novemberben bevezetett benzinárstopnak köszönhetően a magyar emberek a legalacsonyabb árat fizetik az üzemanyagért egész Európában - olvasható a TIM közleményében.
Korábban Vecsey Sarolta, a Shell Hungary Magyarországért és Szlovéniáért felelős mobilitási igazgatója arról beszélt a Népszavának, hogy a jelenlegi energiapiaci körülmények miatt novemberre akár hiány is kialakulhat a gázolajból. Sok ipari fogyasztó ugyanis elkezdett átállni a gázról a hasonló fűtőértékű, de – még piaci áron is – olcsóbb dízelre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)