Az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint a fogyasztói várakozások január óta fokozatosan romlanak, az üzleti várakozások pedig ugyan harmadik hónapja stagnálnak, de így is a valaha (1996 óta) mért legalacsonyabb szinten vannak. Az ország gazdasági helyzetét most is lényegesen kedvezőtlenebbnek ítélték, mint egy hónappal korábban, s a következő egy évben e területen is további jelentős romlást vártak. Az üzleti szférán belül az ipari cégek várakozásainak 2004 ősze óta tartó romlása májusban megállt. Örvendetes, hogy az exportrendelés-állomány megítélése érezhetően javult. Az építőipari várakozások sem változtak, a termelési színvonal megítélése kissé romlott, a foglalkoztatási lehetőségeké viszont javult. A kereskedelmi cégek viszont - s ez az oka az üzleti várakozások romlásának - az áprilisinál valamivel rosszabb üzletmenetről és passzívabb jövőbeni megrendelési politikáról számoltak be. Minden ágazatban csökkentek az áremelési várakozások, ugyanakkor romlott a magyar gazdasági egészének megítélése. Inflációs várakozásaik nem változtak az áprilisihoz képest, a következő 12 hónapban viszont az áremelkedés ütemének csökkenésére számítottak. A munkanélküliségre vonatkozó várakozásaik jelentősen emelkedtek. A lakosság vásárlási kedve sokkal rosszabb, mint az előző hónapban, s a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások további csökkenést vetítenek előre. A megtakarításra kedvező alkalmat látók aránya mérséklődött.