Az egyik legtrendibb és legizgalmasabb kisüzemi sörtípust képviseli a 2023-as Ország Söre, amit mától dobozban, a PLACC Fesztiválon pedig már csapolt formában is kóstolhatnak a fogyasztók.
New England IPA típusú – vagyis világos, szűretlen, komlókban gazdag, keserűkben nagyon visszafogott – sör lett 2023-ban az Ország Söre, amely idén először egy, a sörrajongók kérései alapján összerakott receptből született meg.
Milyen legyen az Ország Söre? Beleszólhatunk a hozzávalóiba
Az Ország Söre idén tavasszal készül el, a fogyasztók szavazatai alapján, ami azt jelenti, hogy nyáron már bárki megkóstolhatja azt a sört, amelynek a típusát és a pontos hozzávalóit is a magyar sörkedvelő közönség állítja össze. Bővebben>>>Az azorszagsore.hu oldalon április elejéig szavazhattak a kisüzemi sörök fogyasztói arra, milyen típusú, színű, ízvilágú, gyümölcstartalmú, vagy anélkül készülő főzet legyen 2023-ban az Ország Söre.
A kezdeményezés mögött a Beerselection sörszaküzlet áll, a szavazatok összesítését követően pedig a törökszentmiklósi Ugar Brewery-nél véglegesítették az új sör receptjét, és főzték le az italt. A sör erjedéséért a szintén magyar YeastFlow speciális élesztője felelt.

Miből áll az Ország Söre?
Az India Pale Ale sörök népszerűségének ugrásszerű növekedése közben több, az IPA-kon belüli stílus alakult ki, melyek közül a legsikeresebb kétségkívül az Egyesült Államok keleti partvidékéről származó New England IPA. Népszerűségük annak köszönhető, hogy
a hozzáadott komlóktól intenzíven trópusi és sárgahúsú gyümölcsökre hajazó íz és illatvilágot nyernek, miközben a sokakat eltántorító komlós keserűséget szinte teljesen mellőzik.
Az Ország Söre idén ezen a típuson belül egy New England IPA lett, amelyből mindösszesen 800 liter készült.
Az ország kedvenc sörfőzdéje
A szavazók megválasztották a kedvenc sörfőzdéjüket is. Ebben az évben a megtisztelő „Az Ország Kisüzemi Főzdéje 2022” címet a Brew Your Mind sörfőzde viselheti.
A Szekszárd belvárosától nem messze található Brew Your Mind alapítói – Himmel Olivér és Bihari Ákos – hobbiból kezdtek sört főzni, még az egyetemi éveik alatt. Első kereskedelmi forgalomba kerülő termékük 2015-ben jelent meg, majd évekig különféle sörfőzdékben valósították meg a receptjeiket, végül pedig 2018-ban költöztek vissza szülővárosukba, hogy ott saját sörfőzdét nyissanak.
A szakma egybehangzó véleménye szerint – amelyet most a közönségszavazás is megerősített – a Brew Your Mind sörei különlegesen magas színvonalú, nemzetközi mércével mérve is kiváló termékek, amelyben az is közrejátszik, hogy
a sörfőzde kizárólag frissen kiszerelve, 1-3 naposan, állandóan 2 fokon tartva forgalmazza a portékáit, amelyek így mindig a legjobb formában jutnak el a fogyasztókhoz.
Az Ország Sörének ünnepélyes bemutatója június 9-én és 10-én lesz a Placc – Sör.Gastro.Sziget fesztiválon, a Margitszigeten található Kristály-színtérben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj