A nyomozás szerint a bűncselekményt az Értékek Karitatív Egyesület elnöke, B. Edina, valamint volt ügyvéd férje, M. Albert Tamás követte el. Az egyesület a Demján Sándor Alapítványtól kapott támogatásokat osztotta tovább 26 Nyírbátor környéki és 5 partiumi, illetve erdélyi település hátrányos helyzetű gyermekeinek, 36 millió forint azonban eltűnt a felvett összegből - olvasható a Magyar Nemzet cikkében.
Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség helyettes szóvivője a lap érdeklődésére megerősítette, hogy a nyomozás vádemelési javaslattal zárult, közölte azonban, hogy az ügyben még nem született döntés.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga