Az ülésnap reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az adózás rendjéről szóló törvénymódosítás összevont vitáját bonyolítják le. A nemzetgazdasági miniszter javaslata kimondja, hogy az adókedvezmény felhasználása is az adótitok körébe tartozik. A javaslatot elfogadásáról 13 óra után szavaz a Ház. (A javaslatról itt írtunk bővebben.)
A képviselők előbb újratárgyalhatják, majd a köztársasági elnök fenntartásait megfontolva módosított formában ismét elfogadhatják a kárpótlás során visszamaradt termőföldek értékesítését célzó törvénymódosító javaslatot, amelyet a köztársasági elnök június 7-én küldött vissza a parlamentnek. Áder János azt tartotta aggályosnak, hogy az állam a földalapok kijelölésének elmaradása esetén feltétel nélkül, ingyen szerezhetne tulajdont a szövetkezeti használatban álló termőföldeken. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága legutóbbi ülésén olyan változtatást kezdeményezett, amelynek értelmében a jogszabály nem tartalmazná az állami tulajdonszerzést.
Az Állami Számvevőszék, valamint az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tavalyi beszámolói mellett szavazás várható arról a határozati javaslatról is, amely úgy foglalna állást az EU és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás ügyében, hogy a végleges ratifikálásáról szóló döntés meghozataláig ne alkalmazzák ideiglenes jelleggel az egyezmény (CETA) tagállami hatáskörbe tartozó rendelkezéseit.
A határozathozatalokat követően kezdődhet vita fideszes képviselők azon javaslatáról, amely létrehozná az egyetemi kórházakat, továbbá a Miniszterelnökséget vezető miniszter e-cigarettát is a dohánytörvény hatálya alá vonó indítványáról.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért