Azt hittem, hogy az állatokra kíváncsiak, de ha a beruházások miatt érdeklődnek, amikre támogatás lett elnyerve, azokat még nem volt kötelező megcsinálni - ezt Simonka György, a Fidesz korrupció miatt vád alá helyezett Békés megyei országgyűlési képviselője mondta a 24.hu-nak, amikor a portál összesíteni akarta, hol tartanak a térségben az uniós forrásból megvalósuló projektek.
A leltár szerint 2 forintot meghaladó európai uniós fejlesztésnek kellene elkészülnie január végére a dél-békési Pusztaottlakán. Sok olyan beruházás is van, ahol négy év alatt egy kapavágás sem történt. Bár minderről a Magyar Államkincstár is tud, az ellenőrző szervtől kiperelt iratok alapján ezt mégsem tartja szabálytalannak.
A fejlesztések többségére már 2017-ben vissza nem térítendő európai uniós támogatás érkezett a településre, majd azok határidejét meghosszabbították, jellemzően idén január végéig. A legnagyobb beruházások a következők:
- a meglévő vadaspark 650 millió forint költségvetésű megújítása a legjelentősebb, aminek az eredeti tervek szerint 2019 októberében, a módosított határidő szerint 2022 január végére kellett volna elkészülnie, azonban nem sok változott két év alatt sem. Maga a Magyar Államkincstár is leírta 2021 június végén készült jelentésében, hogy fél évvel a vadaspark befejezésének határideje előtt a beruházás mérföldkövei nem teljesültek, a munkaterület átadás-átvétele nem történt meg, a munkavégzés nem látható, a kivitelezés nem kezdődött meg, de még közbeszerzést sem folytattak le.
- De a 450 millió forintért ipari park fejlesztése a lap ottjártakor sem haladt, nem folytak munkálatok,
- emellett 250 millió forintért kerékpáros központ létesítése,
- 108 millió forintért technológiai inkubátorház kialakítása,
- 140 millió forintért szolgáltatói inkubátorház kialakítása,
- 300 millió forintért őshonos állatok bemutatása,
- 450 millió forintért őshonos háztáji állatok és növények bemutatása.
A lap a támogatások kapcsán megkereste a Magyar Államkincstárt, de nem válaszoltak a kérdéseikre.
Mint ismert, az ügyészség eljárást indított a képviselő ellen, a vádirat lényege szerint Simonka György és társai jogellenes módon akarták megszerezni a zöldség-gyümölcs termelői csoportoknak és a termelői szervezeteknek kiírt uniós és hazai pályázati támogatásokat. Simonka tavaly novemberi meggyanúsítása idején az ügyészség azt közölte: a képviselő rendelkezései szerint lebonyolított beruházásokkal okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1,4 milliárd forintot. Később összesen 24 millió forint kenőpénzt fizetett ki a vád szerint Simonka György azért, hogy a támogatások jogtalan megszerzése érdekében létrehozott cégeinél indult NAV-vizsgálatokat leállíttassa.
Simonka György nem indul a 2022-es parlamenti választáson a dél-békési körzetben.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)