A Kínában elhatalmasodott sertéspestis miatt drasztikusan nőtt az élősertés termelői ára - erősítette meg a portálnak Éder Tamás, a Magyar Hússzövetség elnöke, egyben a Bonafarm-csoport igazgatója. A járvány miatt a kínai sertéshús-előállítás 30-40 százaléka tűnhet el egy éven belül, ami azt jelenti, hogy világszinten 15-20 százalékkal kevesebb sertéshúst állítanak elő egy éven belül, mint korábban.
A megnövekedett sertésimport nem hagyta érintetlenül az élő sertés árát, a magyar árak például mintegy 35 százalékkal nőttek január óta. A KSH júniusig bő 31 százalékos átlagos áremelkedést mutatott ki a sertésfelvásárlási áraknál.
Az önköltség emelkedését viszont a húsipari vállalatok egyelőre nemigen tudták továbbhárítani, ami nagy gondot jelent. A karaj 10, a comb 15 százalékkal drágult júliusban, éves szinten - idézi a portál az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatait.
Ezt a mínuszt nem tudja sokáig maga előtt görgetni az ágazat, előbb-utóbb a termelői árak és a bérek növekedése meg kell jelenjen a fogyasztói árakban is. A drágulás mértékének becslésére azonban a szakember nem vállalkozott.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre