A világ egyik legnagyobb sertéshúsevő nemzete a magyar: globálisan a hatodik legtöbb disznóhúst fogyasztjuk el, fejenként 48,3 kilogrammot egy év alatt.
A sertéscomb néhány hétig érhető el még árstopos áron, a hatósági ár kivezetése után augusztustól a harmadával fog megdrágulni.
Kapcsolódó
Havonta kétezer forinttal jelent nagyobb kiadást ez a drágulás egy főnek, miközben egy háromtagú család már 6 ezer forinttal fizethet többet a húsért.
Jelenleg a KSH adatai szerint a sertéscomb kilója átlagosan 1600 forintba kerül a boltokban, de a csirkemell mellett a sertéscomb fogyasztói ára is 30-40 százalékkal magasabb lehet az árstop kivezetése után.
35 százalékos drágulás mellett a sertéscomb kilós ára meghaladhatja a 2000 forintos határt, egy kiló nagyjából 2160 forintba kerülhet majd augusztustól.
Az egyik legnépszerűbb hús
A sertéshús a világ mintegy 29 országában számít a legnépszerűbb húsnak, azonban ennél jóval több országban népszerű a baromfi, a halak és más tenger gyümölcsei.
Terület- és kultúrafüggő, hogy melyik húsfajtából esszük a legtöbbet, de Európában egyértelműen a sertésre van a legnagyobb igény a baromfi mellett, miközben Belső-Ázsiában inkább birkát és kecskét, a tenger és az óceán közelében élők pedig a halakat és a tenger gyümölcseit részesítik előnyben.
Magyarországon – az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint – a disznóhús fogy a legjobban: világszerte Magyarország a 6. a sertéshús fejenkénti fogyasztásában (48,3 kilogramm), amely csak 7 kilóval marad el a legtöbb sertéshúst evő Hongkongtól, ahol egy évben egy főre 55,2 kilogramm sertéshús jut a Pénzcentrum összefoglalója szerint.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter