Mivel a jelenlegi ráta 2,7 százalékos, a következő két kamatdöntő ülésen egyenként 10 bázispontos kamatvágás várható. John J. Hardy, a Saxo Bank devizapiaci stratégiai vezetője arra számít, hogy március 25-én a jegybanki alapkamatot a Nemzeti Bank 2,6 százalékban határozza majd meg.
Ami igazán érdekes a jelenlegi helyzetben, az az MNB iránymutatása a következő időszakra. Miután a februári rendkívül alacsony inflációt is figyelembe véve az egész évre vetített fogyasztói árindex nulla százalék közelében maradt, a jegybank várhatóan a deflációs veszélyre figyelmeztet majd - emelte ki John J. Hardy. Nem okozna tehát meglepetést, ha az iránymutatás továbbra is a kamatszint alacsonyan tartását vetítené előre, miközben az alapkamat még tovább csökkenne, ha az inflációs ráta negatívba fordul a következő néhány hónap során.
Tekintve, hogy a forint az európai piacokhoz hasonlóan viszonylag jól viselte az ukrajnai válság kibontakozását, a szakértő szerint az MNB-nek nem okozhat különösebb dilemmát a kamatszint alacsonyan tartásának megerősítése. Sőt, ez még segíthet is ellensúlyozni az ukrajnai helyzet esetleges negatív hatásait abban az esetben, ha veszélybe kerülne a jelenlegi pozitív üzleti és fogyasztói hangulat.
Összességében arra számítunk, hogy az MNB csak akkor kényszerül határozott trendfordító lépésre, ha a forintot hirtelen jelentősen megingatná a Fed agresszívabb üzenete és az eszközpiacok lefelé irányuló korrekciója nyomán romló globális kockázatvállalási hajlandóság - értékeli a helyzetet a Saxo Bank szakértője.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter