Alig kapható néhány erdészetben tűzifa az országban, mindenki fát akar venni. Egy vegyes tüzelésű kazánokat gyártó cég szerint tavaly ilyenkor heti két-három kazánt adtak el, most napi negyven-ötvenet rendelnek - írja a Szabad Európa.
Az eMAG adatai szerint tavaly júliushoz képest majdnem tizenkétszeresére nőttek a kazáneladások idén júliusban, a napelemek és napkollektorok eladása is megháromszorozódott. A Vatera.hu-n a rezsicsökkentés megváltozásának július 13-i bejelentését követő napokban a cserépkályha és a sparhelt szó került a tíz leggyakrabban beírt keresőkulcsszó közé.
Folyamatosan csörög a telefonja egy Tolna megyei vállalkozónak, aki többek között tűzifa-kiszállítással foglalkozik. Azt mondta a lapnak, hogy nagyon félnek az emberek a téltől, hogy nem bírják fizetni a megugrott gázszámlát és hogy nem lesz elég gáz.
Még az is tűzifát akar venni, akinek nincs kéménye, se kályhája.
Egy erdei köbméter akác most 32 ezer forintba kerül, januárban még csak 22 ezer körül mozgott az ára. Ennyiért veszem, de kiszállítási díjjal együtt 45 ezer forintba fog kerülni – mondta.
Eközben a kormány kiadott csütörtökön egy rendeletet, amelyben lazított a fakivágás szabályain. E szerint a fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozóan jogszabályban megállapított korlátozást nem kell alkalmazni, sőt természetvédelmi területen is könnyebb lett tarvágást végezni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram