David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete szerdán "kétnapos, a biztonságot középpontba helyező út részeként" Magyarország Ukrajnával határos, északkeleti határvidékére utazott – közölte az Egyesült Államok nagykövetsége.
A nagykövet találkozott olyan ukrajnai menekültekkel, akiket jelenleg egy máriapócsi menekültszálláson helyeztek el. A menedékhely jelenlegi lakóival folytatott négyszemközti beszélgetést követően David Pressman újságíróknak elmondta: "Oroszország folyamatos támadásai megdöbbentőek, de nem meglepőek. Oroszország továbbra is szándékosan vesz célba és gyilkol civileket.
Az Egyesült Államok békét akar Ukrajnában. Az Egyesült Államok azt akarja, hogy ez a háború véget érjen. Az ember, aki ma véget vethet ennek a háborúnak, Vlagyimir Putyin.
Az Egyesült Államok továbbra is határozottan és egyértelműen kiáll Vlagyimir Putyin háborújának áldozatai mellett - tette hozzá.
A nagykövetség tájékoztatása szerint ezt követően David Pressman Mátészalkára, majd Beregsurányba utazott, ahol Herka István (Fidesz-KDNP) polgármester fogadta, majd ellátogatott a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz, hogy megismerje az Ukrajnából érkező menekültekért végzett munkájukat. Elmondta:
"nspiráló olyan civilek munkáját látni, amelyek támogatják az ukrajnai pusztítások elől menekülő szomszédaikat
Mint írták, a nagykövet meglátogatta a beregsurányi magyar-ukrán határátkelőhelyet is, ahol a határőröktől a menekültekkel kapcsolatos tapasztalataikról tájékozódott.
David Pressman közölte:
"a NATO és az Európai Unió frontvonalaként, Európai szövetségeseink biztonsága szempontjából elengedhetetlen, ahogy Magyarország elősegíti a Kreml által okozott tragédiák és igazságtalanságok elől menekülők biztonságos, emberséges utazását".
A nagykövet kommünikéje idézte David Pressmant, aki szerint "míg vannak akik megpróbálják elterelni a figyelmet az Oroszország háborúja által a közös biztonságunkat fenyegető nagyon is valós veszélyekről, az Egyesült Államok továbbra is támogatni fogja Ukrajna azon képességét, hogy megvédje népét, szuverenitását és függetlenségét. A látogatásom fontos emlékeztetőül szolgál arra, hogy Oroszország brutális háborúja a határ túloldalán folytatódik, és csak akkor érhet véget, ha Vlagyimir Putyin elkötelezi magát egy Ukrajna népe számára is igazságos és tartós béke mellett. Az Egyesült Államok és szövetségeseink kitartó és egyértelmű támogatása továbbra is kulcsfontosságú az igazságos és tartós béke biztosításához".
David Pressman csütörtökön Veszprémben találkozik a NATO keleti szárnyának biztosításában fontos szerepet játszó amerikai katonákkal – írták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre