Mára már 21 egyetemet szervezett ki az állam alapítványi fenntartásba.
A magyar felsőoktatás finanszírozása biztonságban lesz - mondta az MTI szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az országos felsőoktatási tanévnyitón, Szegeden. Az ország soha nem költött ekkora összeget az egyetemeire, a kormány az uniós átlag 0,8 százalékával szemben 2022-ben a GDP 1,7 százalékát fordítja erre a célra.
Kapcsolódó
A kormány támogatni fogja az egyetemek év elején előterjesztett, 2700 milliárd forintos fejlesztési igényét, amelynek első részét még az év végéig átutalják az intézményeknek - tette hozzá Palkovics.
Béremelés után béremelés
A miniszter szerint a következő évtized a kiszámítható fejlődés korszaka lehet, ennek fontos része az oktatók és hallgatók szorgalmának és munkájának megbecsülése. Palkovics szerint négy évvel ezelőtt 14 ezer oktatót, kutatót érintett a kormány komplex, 27 százalékos béremelési programja. Ennek folytatása idén és jövő januárban is 15-15 százalékos béremelést jelent az állami intézményekben dolgozóknak, ahogy ehhez a modellváltó egyetemek számára is biztosította a kormány a forrást.
Idén 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly. A megkezdett reformok sikerét jelzi a hallgatók 2018 óta emelkedő száma. A külföldi diákok száma pedig 2013-hoz képest 2020-ra 65 százalékkal nőtt - közölte a felsőoktatásért felelős miniszter.
Röpködnek a milliárdok
A hallgatói jólétet szolgálja a 2017-ben indított, 220 milliárd forintos felsőoktatási kollégiumfejlesztési terv. Kezelni kellett az intézmények nehéz ingatlanfinanszírozási helyzetét, a ppp-konstrukciók kiváltására a következő hónapokban csaknem 50 milliárd forintot fordít a kormány - tudatta Palkovics László.
Az SZTE egyre vonzóbbá válik mind a hazai, mind a külföldi hallgatók számára - mondta a miniszter, aki az MTI szerint bejelentette, az ELI-ALPS az SZTE tulajdonává válik, a világ tíz legjobb fizikai kutatóközpontjának egyikeként erősíti az intézmény tudományos beágyazottságát. A kormány vállalta, hogy az elkövetkező időszakban az intézmény finanszírozását teljes egészében biztosítja.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)