Üzletszerűen elkövetett csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a rendőrség egy 17 éves nyíradonyi fiú ellen, aki az egyik internetes portálon keresztül csalt ki pénzt több sértettől. A rendőrségen 2017 tavaszán tett feljelentést egy férfi, aki egy hibás mobiltelefont rendelt meg egy magánszemélytől 19 000 forintért, azonban a telefon nem érkezett meg az eladó pedig elérhetetlenné vált - írja beszámolójában a hatóság a Police.hu-n.
A rendőrök nyomozni kezdtek és beazonosították a fiút. Már kihallgatták gyanúsítottként. A megalapozott gyanú szerint a fiatalkorú az ország egész területén 49 személy sérelmére követett el hasonló bűncselekményeket.
A nyomozást a Komlói Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj