A kormányzati konferencia a miniszterelnök nyitóbeszédével kezdődött, amelyben egy világos és egyértelmű pályát vázolt föl 2010-től napjainkig - mondta Giró-Szász András.
Magyarország 2010-ben - Görögországgal egyetemben - egy gazdasági, pénzügyi és társadalmi válság kellős közepén volt. Az elmúlt 4 év kormányzati gazdaság-, és társadalompolitikája kellett mindahhoz, hogy mára a kifejezetten jó gazdasági mutatóink jellemezzenek bennünket. Azonban még sok teendő van ahhoz, hogy Magyarország ne csak azt mondhassa el magáról, hogy Görögországgal ellentétben sikeresen elkerülte a gazdasági és társadalmi csődöt, hanem azt is, hogy sikeresen tudta végbevinni és a mindennapok részévé tenni a polgári berendezkedés programját. Ehhez azonban még mindnyájunktól - a teljes államapparátustól - nagyon sok és odaadó munkára van szükség - idézte Orbán Viktor gondolatait Giró-Szász.
A kormányzati konferenciáról szóló sajtóértesülésekkel kapcsolatban az államtitkár azt mondta: a miniszterelnök semmilyen kormányzati személyi kérdésben, sem tárcákat, sem konkrét személyeket illetően semmilyen megjegyzést nem tett a konferencián.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj