Kérdésessé vált a Déli Áramlatnak komoly konkurenciát jelentő Nabucco-projekt jövője azzal, hogy a Mol magyar olajvállalat kivonul a nemzetközi gázvezeték-építési beruházásból - írta a Kommerszant-Vlaszty legfrissebb számában.
Szakértők megjegyzik, hogy a döntésnek politikai okai lehettek. Figyelmet érdemel az a tény, hogy a Mol első nyilatkozatai visszafogottak voltak, és szó sem esett bennük a gázvezeték megépítésére létrehozott konzorciumból való kiszállásról.
"A Nabucco-projekttel kapcsolatban több bizonytalanság merült fel, amelyeket nehéz lenne figyelmen kívül hagyni" - idézte a lap a Mol első nyilatkozatát, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök azon bejelentésére reagáltak, miszerint a társaság kivonul a beruházásból.
Úgy tűnik, hogy a projektből való kivonulásról állami szinten született döntés, és csak utólagos tájékoztatást kapott a vállalat vezetése, amely előbb nem tudott magyarázatot adni. "Amúgy még akkor is, ha a kivonulásról való döntést nem teljesen a politikától függetlenül hozták meg, Orbán Viktor magyar miniszterelnök teljes mértékben kiérdemelte a Kommerszant-Vlasztytól az Oroszország hőse címet a Nabucco-projekt szétveréséhez nyújtott hozzájárulásával" - írta a lap.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben