Az alvás és az ébrenlét évezredeken át kialakult természetes ritmusának a mesterséges (intézményes) megzavarása az emberi szervezetre negatívan ható fáziseltolódási következményekkel jár. A 2017. évi élettani Nobel-díj, a baleseti statisztikák és még sok minden más is arra tanít bennünket, hogy az eredeti, az időzónánknak megfelelő idő visszaállítása lenne a legészszerűbb döntés élettani, egészségügyi szempontból - közölte álláspontját a szervezet.
Hozzátették, hogy évezredek óta élünk ebben a rendszerben, és ez a jelenlegi téli időszámításnak felel meg - idézik G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnökét, aki szerint olyan nemzetközi és nemzeti állásfoglalások, javaslatok és intézkedések szükségességesek, amelyek figyelembe veszik például a gyermekek és a fiatalok kora reggeli kényszer ébresztésének (bölcsődei, óvodai, iskolai korai műszakkezdés) káros hatásai, az elalvásos közlekedési balesetek megelőzését, valamint a kora délutáni pihenés (a mediterrán országokban gyakorlatnak számító szieszta) életmódra gyakorolt egészségügyi következményeit.
Kapcsolódó
Az óraátállítás körüli vitát az indította el újra, hogy az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egyórás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött. Az pedig egyelőre vitatárgya, hogy melyik tagállam, melyik számítást válassza, a télit vagy a nyárit. A magyar kormány egyelőre nem döntött.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán