A magyar iparban magas a high-tech terület aránya, Dánia után a második legmagasabb nemzetközi szinten, a kormány gazdaságvédelmi akciótervének intézkedései pedig segítik a vállalkozásokat a koronavírus kedvezőtlen gazdasági hatásainak mérséklésében - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára az MKIK fórumán a Magyar Nemzet cikke szerint.
A távirati iroda tudósítása szerint felidézte: a tőke- és hiteltörlesztési moratórium jelentős összeget hagy a vállalkozásoknál. Parragh László, az MKIK elnöke szerint Magyarország sikeresen kezelte a koronavírus-járványt, kárenyhítésre GDP-arányosan a harmadik legnagyobb csomagot állította össze az unióban, a GDP 18-20 százalékának megfelelő összeget, több évre elosztva. Parragh szerint a magyar gazdaság alapjai erősek, és 2021-ben elérheti azt a szintet, ahonnan csökkenni kezdett.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti