Nem változott a hatodikos, nyolcadikos és tizedikes diákok matematikai és szövegértési készsége az előző évekhez képest a 2018-as kompetenciamérés eredményeiből. A szakközépiskolások eredményei viszont továbbra is tragikusak. Az átlagok mögött hatalmasak a területi különbségek.
Továbbra a budapesti, nyugat-dunántúli és a közép-magyarországi diákok eredményei jobbak a kompetenciaméréseken, míg az észak-magyarországi valamint az észak-alföldi régió lemaradásban van. A községekben élő tanulók produkálták a leggyengébb, a budapestiek a legjobb teljesítményt a portál beszámolója szerint.
Ezúttal is a szakközépiskolások - korábbi szakiskolások - eredményei a legelszomorítóbbak. Az Oktatási Hivatal elemzése szerint kifejezetten aggodalomra ad okot a 10. évfolyamon a szakképzésben tanulók teljesítménye, amely nemcsak az országos átlag alatti, de a négy évvel fiatalabb, az általános iskola 6. évfolyamára járó tanulók átlageredményénél is alacsonyabb. Egy egész középiskolai képzési forma tanulói (a populáció 21 százaléka) nem képesek elérni a 6. évfolyam átlagos matematikai és szövegértési képességszintjét sem.
Az elemzés szerint "az egyes képzési típusok eredményeinek különbsége elsősorban az ott tanuló diákok összetételével, a középfokú beiskolázás kiválasztási mechanizmusával magyarázható. Például a szakközépiskolások eredményei nem azért alacsonyabbak, mert ők szakközépiskolába járnak, hanem azért járnak szakközépiskolába, mert eredményeik alacsonyabbak."
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben