Az új Nemzeti alaptantervvel (NAT) nem csökken érdemben a tanárok, diákok terhelése - írta a Népszava. Az alsó tagozat első három évében hetente legfeljebb 24 órájuk lehet a tanulóknak, míg a 9-12. évfolyamon a maximális óraszám 34 lesz. Ez azt jelenti, hogy a heti óraszámok átlagosan eggyel csökkentek, ellenben a tananyag sokkal több lett.
Az idegennyelv-oktatás célkitűzései között az szerepel: cél, hogy középiskola végére a diák képes legyen elérni a B2-s nyelvi szintet, ami egy középfokú nyelvvizsgának felel meg, de legalább egy középszintű nyelvi érettségit (B1-es szint) tudjon teljesíteni. Ugyanakkor a tananyag tartalma meg sem közelíti a B2-es követelményeket - mondta a napilapnak Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.
A NAT-nak a nemzeti minimumot kellene tartalmaznia, keretrendszerként kellene működnie, ez azonban rettenetesen részletezett, zsúfolt, több mű szerepel benne, mint ahány óra van - nyilatkozta Schiller Mariann, a Magyartanárok Egyesületének tagja. A tantervben megjelenő szerzők közül csak néhányat emelt ki: Herczeg Ferenc például olyan súlyú író lett, mint Arany János. Wass Albert úgyszintén. Ez egyrészt nyilvánvalóan ideológiai megfontolásból került az alaptantervbe, másrészt a műveinek esztétikai minősége elmarad a többi oktatott szerzőétől.
- Ha betartják, ami a NAT-ban szerepel, a tanár csak végrehajtó marad - erről Keisz Ágoston, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium magyar szakos vezetőtanára beszélt a Népszavának. Rossz múzeum lesz az egész, mintha bemennénk a Szépművészeti Múzeumba, és négy óra alatt bekukkantanánk minden terembe, de alaposan egyetlen képet sem néznénk meg.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben